Macron bejelentette: Franciaország és az Egyesült Királyság csapatokat fog küldeni Ukrajnába Oroszország elrettentésére

A kezdeményezéssel sok európai állam nem ért egyet, de Macron szerint ez nem baj.

Továbbra is tombola háborús pszichózis az Európai Unióban.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az európai vezetők csütörtökön Párizsban gyűltek össze, hogy Ukrajna jövőjéről tárgyaljanak. A találkozó után a házigazda Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök, a sajtó előtt bejelentette:
Franciaország az Egyesült Királysággal közösen „megerősítő csapatokat” küldene Ukrajnába az esetleges békekötés után,
hogy elrettentsék Oroszországot a további támadásoktól.
Az egyeztetéseket követően Párizsból szólt követőihez Ursula von der Leyen is. Az EB elnöke úgy fogalmazott X-közösségi oldalára feltöltött videójában,
hogy
a sorban már a negyedik találkozó az európai egység újabb demonstrációja volt.
„Abban többek között, hogy az ukrán fegyveres erők a legjobb biztonsági garanciát jelentik hazájuk számára. Most és hosszú távon” – folytatta.
Von der Leyen gondolatait azzal zárta, hogy a béke elérése érdekében mind Ukrajnának, mind Európának erősnek kell lenni.
A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:
***
Ezt is ajánljuk a témában
A kezdeményezéssel sok európai állam nem ért egyet, de Macron szerint ez nem baj.
***